Olyan dolgokat keresünk, melyeket szeretnénk a nyáron együtt átélni. Nem azért, hogy eredménye legyen, hanem azért, hogy élménnyé legyen. Ehhez szükségem lesz nagyon nagy elhatározásra: akarom a gyerekemmel együtt átélni. Lassan, lehet hibázni, mesélve. Szeretettel.
Gyermekkorban kezdődik az ember nevelése, és igazából sosem ér véget. Csak felnőttként már nem annyira tanítanak minket, hanem sokkal inkább tanulunk magunkról a többi ember visszajelzéséből. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az alapokat egészen kicsi korban kell letenni, és ez nemcsak kihívás, hanem óriási felelősség is a szülők számára. Dr. Pécsi Rita neveléskutató Molnár Ambrus vendége a Világ/nézet műsorán.
A koragyermekkorban és közvetlenül óvodáskor előtt nagy jelentősége van az eltérő, vagy egyes területeken, máskor több téren elmaradást mutató gyermekek időben megkezdett fejlesztésének. Amennyiben kisebb mértékű eltérés tapasztalható egy gyermeknél, úgy előfordul, hogy csak az óvodába kerülés idején, a kortársközösségben, csoportos helyzetekben lesz megfigyelhető az esetleges fejlődési elakadás.