Kisgyermekek a virtuális napköziben - 0-6 éves gyermekek és a digitális függőség

Életképek^[1]

A 3 éves Luca nagyon rossz evő, és nem eszik önállóan. Édesanyja panaszkodik, hogy csak úgy tudja megetetni, ha tablet elé ülteti, és amikor a kislány kinyitja a száját, akkor gyorsan beleteszi az ételt.

Pistiéknek azért nincs tévéjük, mert a szülei nagyon vigyáznak arra, hogy még ne kerüljön kapcsolatba digitális médiaeszközökkel. Ráér még – mondogatják mindenkinek.

Reggel 8 óra van, kiscsoportos óvodai fejlesztő torna kezdődik a tornateremben. A foglalkozás vezetője a következő körkérdést teszi fel: „Ki mit csinált ma reggel otthon, mielőtt az óvodába érkezett?” A jelenlévő nyolc gyerekből hét mesefilmet nézett.

Peti és Zsófi középső csoportos óvodás ikertestvérek. Reggel a szülő úgy adja be őket az óvodai csoportjukba, hogy mialatt öltözteti őket, folyamatosan telefonál. Sem a gyerekekkel, sem az óvónővel nem beszél, csak int nekik búcsúzásképpen.

Az alábbiakban egy kerületünkben dolgozó szakpszichológus kisgyermekeket érintő digitális függőségről szóló írását osztjuk meg.

Mit árulnak el a statisztikák?

Az utcán járva-kelve nem kerülheti el a figyelmünket, hogy sokszor már a babakocsis kisdedek is szüleik okostelefonjával bíbelődnek. 

A legújabb statisztikák visszaigazolják sejtésünket: a mai gyermekeknél általános, hogy néhány hónapos korukban, amikor már képesek tárgyakért nyúlni és azokat megragadni, okoseszköz kerül a kezükbe (Kabali, 2015). Eleinte csak úgy, mint egy babajáték, az életkor növekedésével azonban egyre több gyerek válik napi szintű felhasználóvá. Ma Magyarországon (Digital Hungary, 2018) a 3 év alatti gyerekek 38%-a, a 3-6 év közöttiek 61%-a, a 7-10 évesek 89%-a használ minden nap valamilyen kütyüt.

 

Mit kutatnak a kutatók?

Az okoseszközök kisgyermekkori fejlődésre gyakorolt hatásainak tanulmányozása jelenleg intenzíven zajlik, de még kevés eredményt publikáltak, amely a legfiatalabbakra vonatkozik. Mindemellett már az elmúlt években is nagyon sok olyan adat jelent meg (pl. életmód vizsgálatok részeként), amelyek valamilyen módon hozzásegítenek a bonyolult hatásrendszer egyes elemeinek megértéséhez, és konkrét nevelési tanácsok megfogalmazásához. Ezek érintik a kütyühasználat egészségügyi vonatkozásait (elhízás, alvási mintázat, mozgásfejlődés stb.), értelmi fejlődésre gyakorolt hatásokat (pl. túlingerlés lehetősége, párhuzamos feladatvégzéssel kapcsolatos kérdések, a digitális technológiák óvodás életkorban történő alkalmazásának kérdésköre), és az emberi interakciókra gyakorolt hatásokat. Talán bele sem gondolunk, de az okoseszközök használata olyan komplex és összetett hatásrendszert eredményez, ami az élet minden mozzanatára kiterjed (ld. Bronfenbrenner ökológiai modellje - Vajda és Kósa, 2005).

Lehet-e egy baba vagy tipegő digitális függő?

A babakori függőségről leginkább gyakorló neuropszichológusok számolnak be. Dr. Donauer Nándor ezt írja: „A "babatévén^[2]" a percepció szempontjából ideális sebességgel mozognak az elemek, és az inger azt a nagyon primitív középagyi rendszert stimulálja, ami egy békánál is ugyanígy funkcionál. Ezek a jól megválogatott mozgások folyamatos elemi orientációs reakciót váltanak ki, vagyis a gyerek szó szerint nem tudja róla levenni a szemét - ugyanúgy, mint a béka az előtte repülő szúnyogról. Mondhatjuk, ez egy biológiai hipnózis, és a baba néhány hét alatt függővé válik. A gondok először akkor jelentkeznek, ha például elutazik a család, és a gyerek nem kapja meg a napi adagját: alvászavar, nyugtalanság, kezelhetetlennek tűnő hisztéria formájában léphetnek föl az elvonási tünetek.” (Donauer, 2010. 25. o.)

Úgy tűnik paradox módon éppen a legkisebbeknek szánt tartalmak tekinthetők a legveszélyeztetőbbnek a függőség kialakulása szempontjából.

 

Függőség 2 éves kor után

Ettől az életkortól kezdve a kóros szenvedély jelei egyre könnyebben azonosíthatóak, és legtöbbször az eszközhasználattal való kapcsolatuk is teljesen magától értetődő. Jellemző tünetek pl. az alábbiak (Vitelli, 2017):    

- Egyre nehezebb elvonni a gyereket a képernyő elől.
- A gyerek állandóan a számítógép/tablet/mobiltelefon használatára gondol.
- Ideges lesz, ha nem használhatja ezeket az eszközöket.
- Az első dolog, amit a gyerek az óvodából/iskolából hazaérve kér, hogy képernyőideje legyen.
- Ha a gyerek nem használhatja az eszközöket, az problémát jelent a családi életben.
- Titokban használja az eszközöket.
- Ha rossz napja volt, csak ezek az eszközök tudják megnyugtatni.
- A gyerek egyre többet akarja használni az eszközöket.
- Agresszív viselkedés, szociális zavarok vagy hiperaktív magatartásformák jelenhetnek meg.

Mindezek azonban csak tünetek, a probléma lényege ettől az életkortól kezdődően egy gondolatban ragadható meg: a virtuális világ fontosabbá válik a valóságosnál (Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, é.n.). Ez minden típusú digitális függőség (játékfüggőség, internet függőség stb.) jellemzője. Éppen ezért az a kérdés, amelyet a szülők újra és újra feltesznek: „Mennyi képernyőidőt engedélyezhetek gyermekemnek, hogy ne sérüljön a személyiségfejlődése?” – ebben a formában nem válaszolható meg. Az óránk nézegetése önmagában nem nyújt elegendő támpontot, sokkal fontosabb, hogy a saját (vagy ránk bízott) gyermeket minél jobban megismerjük.

Miért lehet addiktív egy képernyő?

A kutatók szerint a képernyő addiktív voltának legfontosabb eleme az újdonság (Whybrow, 2015), és a nagyon sokféle használati módra jellemző azonnali kontingens válasz élménye (Radesky, Schumacher és Zuckerman, 2015). Ezek az agyban jutalmazó erővel bírnak, ezért Whybrow (2015) szerint a digitális eszköz egyenesen elektronikus kokainná válhat. Az ilyen ingerekre mindnyájan fogékonyak vagyunk, de fiatalabb életkorban a gátló rendszer éretlensége miatt nehezebben kontrollálható a viselkedés, másrészt az idegrendszeri plaszticitás miatt sérülékenyebb a fejlődő agy.

Minden olyan pszichológiai, egészségügyi és szociális körülmény, amely nehezíti a gyermek optimális fejlődését, melegágyat teremthet a függőség kialakulásának. Az a jelenség, hogy az élet nehézségeivel való megküzdés problémája és a függőség bármely fajtája gyakran együtt jár (életkortól függetlenül), mindnyájunk számára ismert tapasztalati tény. Idegrendszerünk olyan élmények keresésére van beállítva, melyek hatására dopamin szabadul fel: ezek örömérzést okoznak. Ha a mindennapi életünk nem nyújt elegendő örömet, pótlékokat keresünk, amelyek ugyanezen vegyületek termelődését váltják ki. A különféle digitális játékok tökéletesen alkalmasak a kimaradt öröm pótlására. Vannak olyan élethelyzetek, amikor egy gyereknek sokkal könnyebb a virtuális világban kibontakozni, mint a valóságban. Éppen ezért minden típusú veszélyeztetettség vagy nehezített fejlődés esetén (már a függőség kialakulása előtt) minden erőnkkel azon kell lenni, hogy a való világhoz való pozitív kötődést erősítsük. A játék, a művészeti nevelés minden ága, a mozgás minden formája, a mesemondás, a természettel való kapcsolat erősítése és az élménypedagógia kiemelten fontos terület a megelőzés szempontjából (Gyarmathy, é.n, Kardaras, 2017). Szerencsére ezek mindegyike a magyar óvodai nevelés szerves része.

Az okoseszközök használata az időbeli és tartalmi korlátok mellett új szabályozási szempontok bevezetését is indokolja. Arra is érdemes figyelni, milyen élethelyzetben engedélyezünk vagy támogatunk gyermekünk számára képernyőidőt, másképpen fogalmazva, engedjük-e, hogy az eszköz nyugtató eszközként funkcionáljon. Bár a digitális cumi használata olykor nagyon hasznos (pl. orvosi beavatkozás vagy hosszú utazás során), az a kérdés vetődik fel, hogy mindennapi élethelyzetek garmadájában alkalmazva nem nehezíti-e a gyerekek érzelmi- és viselkedéses önszabályozásának kialakulását (Radseky és mtsai, 2015). Ez a kérdés óvodáskorban különösen is aktuális, hiszen az önszabályozás fejlődésének legintenzívebb időszaka éppen 3 és 6 éves kor közé esik.

 

Megelőzés

Van néhány kutatási adat, amely megerősíti azt az intuíciót, hogy azokban a családokban, ahol a kisgyermekek megnyugtatásának bevett módja az eszközhasználat engedélyezése vagy kifejezett javaslata, a viselkedési problémák nagyobb arányban fordulnak elő (Radesky, 2014a és 2016; illetve magyar óvodásokkal szakdolgozat keretében végzett pilot kutatásom). 

A megfelelő szülői szabályozás mellett létezik egy csodaszer, ami minden életkorban eredményesebb a tiltásnál: ez pedig a közös használat, illetve az ennek kapcsán létrejövő mediáció. A mediáció ebben az értelemben azt jelenti (Kósa, É. és Vajda, Zs. 1998), hogy a szülő segít gyermekének értelmezni a médiában látható eseményeket, segíti az élményfeldolgozásban: egyszerűbben fogalmazva, beszélget vele a látottakról. Ez az, ami mind Magyarországon, mind más országokban leginkább hiányzik a gyermekek életéből (Lányi-László, 2014; Kósa 2015). Rengeteg felmérés tanúsítja, hogy a szülők többsége semmilyen életkorban nem mediálja megfelelő mértékben médiatartalmakat. A rohanó életforma nem támogatja ezt a működést. Persze nemcsak a képernyőhasználat terén hiányzik a mediáció, hanem egyre kevesebbet beszélgetünk gyerekeinkkel. Hiányoznak pl. a hosszú séták, az autóban gyakran beszélgetés helyett mobilozunk, A konyhában nem egy asztal körül szemtől-szemben tevékenykedünk, hanem a munkalapos elrendezés miatt a hátunk mögé kerül a gyerekünk, ami kevésbé bátorítja a családtagokat beszélgetésre. Azoknak a szülőknek a gyermekei, akik mégis rászánják magukat a közös használatra és mediációra, minden életkorban védettebbek a gyermekei a kóros használattal szemben (Schaan és Melzer, 2015).

Jutalmazás – büntetés – kütyük

Véleményem szerint nem kívánatos, ha a képernyőidő a jutalmazási-büntetési stratégia része, noha ez meglehetősen általános jelenség mind hazánkban, mind más országokban (Common Sense Media, 2013). Ahogy a táplálkozás esetében nem szerencsés rendszeresen étellel-itallal motiválni vagy büntetni, mert étkezési zavarok kialakulásának készíthetjük elő a talajt, éppúgy igaz lehet ez a digitális tartalomfogyasztásra is. Ahogy akkor étkezzünk, amikor éhesek vagyunk, és annyit együnk, amennyire a szervezetünknek szüksége van – akkor, annyit és olyan módon fogyasszunk digitális tartalmakat, amikor erre valamilyen cél elérése (pl. információszerzés, szórakozás) érdekében szükségünk van. Az étkezés egy kulturálisan meghatározott szokásrendszerbe illeszkedik, ami optimális esetben elősegíti az egészséges táplálkozás kialakulását. A digitális eszközhasználatra vonatkozó kulturális szabályok kiépítése jelenleg intenzíven zajló folyamat.

Magam részéről inkább azt támogatom, hogy az eszközhasználat életkornak és használati célnak megfelelően épüljön be a gyerekek napi- és életrendjébe.

 

A technoference elkerülése

McDaniel (2017), a technoference egyik kutatója, a következő javaslatokat fogalmazta meg a szülők számára:

1) Tudatosan használja okostelefonját és egyéb készülékeit!
Az emberek jelentős részének fel sem tűnik, milyen sokat használjuk készülékeinket. Elérhetők olyan applikációk, melyek követik és megmutatják tevékenységünket, ami nagyon tanulságos lehet. Eszközhasználati szokásainkra is rámutathatnak például, hogy jellemzően csak bizonyos napszakokban használjuk kütyüinket.

2) Építsen ki stratégiákat, hogy folyamatosan jelen legyen gyermeke számára!
Bármilyen kreatív ötlet működhet, de javasolni tudom „gépmentes” zónák és/vagy időszakok kialakítását otthonunkban. Kitalálhatunk magunknak valami célt, ami miatt érdemes lerakni okostelefonunkat, vagy egyszerűen csak nézzünk fel készülékünk mögül minden egyes alkalommal, amikor valamelyik családtagunk belép a szobába. Ezáltal megmutathatjuk szerettünknek, hogy Ő a legfontosabb az adott pillanatban.

3) Amikor gyermeke jelenlétében telefonjáért nyúl a zsebébe, tegye fel magának a kérdést: Várhat még?
Ha a válasz igen, igyekezzen ismét kapcsolatot teremteni gyermekével készüléke előhúzása helyett. Kutatásunk azt mutatja, hogy minél kevesebbszer szakad meg a szülő-gyermek kommunikáció valamilyen médiaeszközünk elővételének következtében, annál kevésbé valószínű, hogy gyermekünkkel viselkedési problémák lesznek a jövőben. Valamint, ha ilyen esetekben mindig inkább gyermekünkre koncentrálunk, rossz szokásunkat könnyen lecserélhetjük egy jóra.

4) Legyen biztos benne, hogy párjával közös nevezőn van a témát illetően!
A kutatás kapcsolatot mutat a technoferencia és a kevésbé jól működő párkapcsolatok között. A szülők közti kapcsolat minősége elkerülhetetlenül kihatással lesz gyermekkel való kapcsolatra is. Egy csapatként, szeretettel álljanak hozzá a kérdéshez. Önök szeretik egymást, és jobban szeretnének csinálni valamit, mégis előfordulhat, hogy eltérő véleményen vannak. Ilyen esetben legyen türelmes, és figyelmesen hallgassa végig társa véleményét is, mielőtt kiépíti stratégiáját.

5) Végül, ne csináljon nagy felhajtást az ügyből!
Tudatosan próbáljon meg fejlődni, csinálja minden nap egy kicsit jobban!

 

Következtetések

- A médiaeeszközök használatában az utánzás és az identifikáció legalább annyira fontos meghatározója a gyermek viselkedésének, mint minden más területen.
- A szülői szabályozásra kisgyermekkorban az életnek ezen a területén is szükség van, éppen úgy, mint mindenben. Kezdetben a felnőtt az, aki az élet kereteit meghatározza gyermeke számára, és csak fokozatosan várhatja el, hogy külsőleg meghatározott keretek nélkül is jól boldoguljon.
- Ha sikerül elérnünk, hogy gyermekünk jól érezze magát a való világban (és ebben másokat se akadályozzon), akkor nem kell aggódnunk a virtuális világ miatt.

 

„A függőség ellentéte nem a józanság, a függőség ellentéte az emberi kapcsolat” (Hari, 2015).